Ja, nem vagyok jó abban, ha el kell neveznem egy posztot, egy fejezetet, vagy akármit. Igazából nehezebb, mint gondoltam. Mindegy, térjünk a lényegre, nem leszek hosszú, csak ez most így kell. Nem tudom miért, csak kell, rövid kis nonszensz szösszenet.
 "A kurva anyád, anyádért anyázol te anyabaszó!" - ez volt az a pillanat, mikor sétálás közben tudatosult bennem, hogy ezzel a mondattal az életem teljes, én mindent hallottam, PONT. Ez a szóösszetétel és megfogalmazás egyszerűen BÁMULATOS. Elbűvölt a szavak kiejtésének kecsessége, ez az udvarias gúny, ami felcsendült, az elfojtott düh...
 Befejeztem.
 Amúgy ez a lila paróka annyira awesome, annyira szeretem, puha, selymes, dús, gyönyörű színe van és jó göndör, január óta töretlen a kapcsolatunk. Ja, és lassan, de biztosan még a cosplayemmel is haladok, hell yes. Meg kéne rendelnem a lencséket.
 Amúgy itt ülök melegítőben meg egy ezer éves kapucnis kardigánban, amibe minimum kétszer beleférek, de iszonyúan kényelmes, előbb a sötétben felborultam a porszívó miatt és boldog vagyok, hogy az orrom csak vérezni kezdett, el is állt és nem tört el. Említettem valaha, hogy szerencsétlen vagyok? Mert akkor most megtettem. Amúgy rajzolnom kellene, mert már két hónapja ígérgetem. Ahh, rossz vagyok az ilyenekben.