Patrik meg ilyesmi
 Előre szólok, hogy nagyon rendszertelenül ugrálok a témák között. Nem szokásom úgy blogot írni, hogy tudom, miről mit akarok egyáltalán pötyögni, szóval spontán leírok mindent, ami eszembe jut, legyen az akármennyire is irreleváns cumók. Gondoltam rá, hogy inkább a születésnapomon blogolok, merthogy' "születésnapos vagyok emberek, köszöntsetek fel, legalább aznap érezzem maga közkedveltnek, SZERESSETEK EGY NAP AZ ÉVBEN PLS", de mit nekem még két nap várakozás, mikor itt van drága Patrikunk halálának évfordulója, ami azért sokkal jobb időpont, akárhogy is nézzük.
  Azt tudni kell, hogy én valami brutálisan elvetemült fanja vagyok Írországnak, úgy alles zusammen (passzol ide a német kifejezés, szerintem is) rajongok mindenért, még az elviselhetetlenül keserű Guinnes-t is szeretem (az elfogultság beszél belőlem, ne is figyeljetek rám), sőt, még a poitint is megkóstolnám, bármilyet is kapok (mondjuk lehet, hogy szolidan bukcsiznék utána egyet az ízétől, ki tudja). Szóval ja, eléggé szeretem ezt a témát. És akkor itt ez a Szt. Patrik nap, ami nálam egyértelmű ünnep, még akkor is, ha valószínűleg alkoholmérgezés helyett itthon fogok tespedni és ír kocsmazenét hallgatni.
  Szóóóval ma reggelre direkt a Congress Reel volt az ébresztőm ("fun fact" fun nélkül; én akkor tudtam meg, hogy van egy Poitin nevű együttes, mikor a RD Jr.-es Sherlock Holmes egyik zenéjére kerestem rá), zöldbe öltöztem, felraktam a lóherés fülbevalóm, mer' ugye meg kell adni a módját a dolgoknak, és a buszon is a kelta zenét az ír kocsmapunk váltotta a fülesben, sikerült hassal tompítanom egy sebesen nekem eső hegedűt, szóval a gyomrom tartalma majdnem ugrott egy szintet, aztán a szél így gyengéden letépte rólam a táskát meg a kabátot, konkrétan majdnem visszalökött a buszra, pedig azért nem vagyok egy pihekönnyű akárki. Rendesen küzdeni kellett, hogy elérjem a bejáratot - szerintem ez volt életem legnehezebb cirka 50 métere, pláne, hogy a suli a Duna partján fekszik. A szélvédett helyen felvettem a Hero-pózomat, megveregettem a saját vállam, és büszkén lépdeltem fel a lépcsőn. Már amennyire büszke lehetett a kisugárzásom, hogy a hajam egy madárfészek formáját vágja röhögve kenterbe, a kabátom meg féloldalasan állt rajtam, mert én zseni kigombolva menőztem benne ("úgysincs' hideg, hát süt a nap, tök jó az idő" - hát ja, majdnem összejött, hideg nem volt, de a szememet csontszárazra fújta ez a kellemes tavaszi szellő, ami házak tetejét viszi le olyan kis barátságosan).
 Nosztalgia-szag van a levegőben, nem? Én nagyon érzem, szóval sztorizás jön, próbálok nem túl régre nyúlni, mert tudom, hogy senkit nem érdekel, milyen istenkirály kapus voltam 8 évesen, mikor a fiúkkal fociztunk, meg milyen harci sérüléseket szedtem össze, mikor egymást vertük izomból fabotokkal, hogy "MOST MEGHALSZ, TE GONOSZ ELLENSÉG, MEGVÉDEM A TERÜLETEMET!", és büszkén feszítettünk vérző arccal/karral/lábbal/akármivel a legyőzött mellett, aki azért még jól megszúrt minket a földről azzal a rohadt bottal (én ilyen szempontból nagyon kis alattomos állat voltam, mindig kihúztam a másik lábát, nem nagyon izgatott, hogy előtte arcon csaptak egy bottal és vérzett a pofazacskóm).
  Na akkor most vissza a "nem nyúlok túl régre" dologhoz, mert megint elkanyarodtam (végül csak sikerült a gyerekkoromról dumálni, ezt sosem tudom megugrani, le kéne szoknom róla). Az előző posztomban írtam, hogy nézegettem a régi képeket, ettől kedvem támadt megcsinálni a régóta szelektálásra váró képes mappák rendszerezését, és kincseket találtam. Sajnos nem rakhatom fel őket, mert minimum hatszor megkéselne érte Zsófi, plusz-mínusz a saját vérembe folyt, aztán feldarabol, és szappant csinál belőlem, a többit besózza és elrakja ilyen Hannibal Lecter-féle vacsikra, szóval nem kockáztatok.
  Még januárban volt egy rutin egyhetes kórházi befekvésem, és, hogy ne unatkozzak, hétfőn Regináék, kedden pedig a már említett nőcske jött be hozzám - utóbbival kimentünk pár órára a Margit szigetre, hogy beteljesítsem az elvesztett fogadást, szóval csóri futókra ordibáltam rá az én kellemetesen beszaratós, ijesztő mélységet produkáló orgánumommal, hogy "CSIP", és egy könnyed 62 kilós madarat imitálva rebbentem feléjük mérhetetlen kecsességgel. Meg abban még úgy láttam a humortartalmat, mikor egy csoport fiú jön velünk szemben, próbálnak vicceskedve köszönni, én meg ezzel a pedofil hanggal szólok vissza, hogy "hello-hello". Megértem, hogy gyorsítottak a tempón és nem próbálkoztak további kommunikációval, én is féltem volna magamtól, hogy miféle erőszaktevő lehetek itt az éj sötétjében, a végén még formaldehides rongyot nyomok az arcukba, én sem kockáztattam volna.
 Amúgy, eltérve innen, biztos vagyok benne, hogy az osztályfőnököm amellett, hogy ösztöndíjas tanuló vagyok, holtbiztos, hogy valami értelmi fogyatékosnak bélyegzett meg. Olyan adtam elő előtte a teremben, amit hiphop-táncosok is irigykedve néztek volna, mikor kiderült, hogy holnap nincs elsőm.
  Ha már iskola meg nosztalgiázás, akkor fülpöckölgetés (nagyon bírom, ahogy átvezetek egyik témából a másikba, szerintem díjat érdemelnék). Anno a hajam elég rövid volt, és a füleimnél keményen fel volt vágva, ami még most is kiütközik, ha ki van vasalva, és csak annyit érzek, hogy valamelyik idióta pöckölgeti a kiálló hegyes füleimet, mintha amúgy egy kődarab lennék, akinek nincsenek érzései. Btw. a GoT (a könyvolvasás mellett [[jöhetne ám az újabb kötet]] a sorozatot is nézem, komolyan, ott még Daeneryst sem utálom annyira [[még]], mint a könyvben) Ramsay Boltonjának olyan kis hegyes fülei vannak, erről beszéltünk az egyik ismerősömmel a minap. El sem tudjátok hinni, mennyit lehet értekezni a fülekről, tiszta érdekes (frászt).
  És így a végére annyit, hogy Fairy Tail trailer, és MENNYIVEL JOBB A GRAFIKÁJA, look at dat Erza, meg hát Natsu, meg úgy nagyjából mindenki, hát awesome.
 És akkor még mennyit tudnék dumálni erről (mármint nem a Fairy Tailről, hanem úgy átfogóan az új szezonról, ami már jöhetne), de ezt a témát már kiveséztem mással, szóval skippelem a dolgot, annyira azért nem érdekel, hogy mégegyszer leírjak mindent.
 Nézzétek, milyen Break gyarapítja a gyűjteményem, (Sebbancs alkotása amúgy) hát magam alá termelek menten, egyszerűen csak nézzetek rá, már az a tény is bőven elég, hogy ez Xerxes. XERXES.
 Szerintem így is bőves-bőven eleget firkáltam, szóval elszublimálok innen. 
 Amúgy most felelevenítettem a régi utcai játékokat, ahol én voltam az egyetlen lány. Ezt nem ússzátok meg, ha rajtam múlik.