11 NAP ÉS MÉG NEM VAGYOK KÉSZ. De nem baj, már haladok. Meglesz az, maximum szombati reggelre nem alszok semmi, félhullaként beesek, de legalább kész lesz, KÉSZNEK KELL LENNIE. És a jegyem megvan végre (erősen töprengek, hogy most kimenjek-e a második napra is, avagy sem).
 Ezt félretéve, megírtam életem legszarabb matekdogáját brilliáns kettessel, úgyhogy csak remélem, hogy nem borul az év végi stabil négyesem.
 Még mindig nem adtam oda a rajzot, amit már egy ideje ígértem, méghozzá azért, mert olyan eszeveszettül de brutálisan és hihetetlenül nem tudok rajzolni, hogy az valami botrányos és felháborító.
 Eltérve a rövidebb témáktól - semmi értelme ennek a három napnak a héten, amire be kell menni (ráadásul egyre vadabb álmaim vannak az iskolai rendezvényekkel kapcsolatban, de ez más téma). Hétfőn még csak-csak csináltunk valamit (az utolsó órán úgy mentem oda az infótanárhoz, hogy "tanárbá', beszéljünk mint barát a baráttal, oké?", mire kiröhögött, de a célt elértem, szóval szabadfoglalkozás címén vandálkodtunk a teremben), de a mai nap annyi volt, hogy reggel lementünk a művházba', hogy két alak hittérítő előadást tartson nekünk a párkapcsolatról és az abortuszról.
 Már az eljutás jó volt - normál esetben fogom magam és a központtól lesétálok, de egyedül van kedve menni a francnak (mert ugye Zsófi pont ma nem jön, hát persze), szóval a vonatállomáson szépen felpattantunk Himévell meg Kecskével a személyre, és vártuk a csodát. Ugye óra 4-kor kellett volna indulnia, hát a vonatnak rossz szokása késni, ültünk ott még óra 20-kor is, mint akik jól végezték dolgukat, de aztán meg beszartunk, hogy nem érünk oda félre, mert hát a megállóhoz így sincs közel a cél, kizárnak minket az előadásról, aztán egy osztályfőnöki intőt az igazolatlanért nem esett volna túl jól bezsebelni (a mai napért még igazgatói is járt karöltve, duplán nem jó buli), szóval leszálltunk, kerestük az indítót, és az utolsó tizedmásodpercben pattantunk vissza. Az előadásig rohantunk, egy random fószer integetett nekünk és kiáltott utánunk, hogy "szevasztok srácok, ezer éve!", mi meg szegényt ott hagytuk abban a tévhitben, hogy ismer minket, aztán messziről integettem Megyinek, ordítva, hogy "megjöttünk, tanárúr'!", hogy azért mégse zárjanak ki (általában mindenkinek magasba emelt kézzel integetek harsányan köszönve, eleinte sokszor fogyatékosnak néznek, de ő meg az osztályfőnököm, szerintem így lassan két év után kezdi megszokni).
 Az első előadó volt a párkapcsolatos, valamiféle felekezet képviselője jelent meg előttünk, 58 éves szemüveges ürge reszketeg mosollyal az ábrázatán, áll a kis laptopja előtt mint a cövek és láthatóan rettegő pillantással néz le az előtte lévő, majd' egy iskolányi gyerekre, neki ez túl nagy tömeg olyan fiatalokból, akik zéró érdeklődéssel ülnek ott. Az egész nem kezdődött rosszul, voltak kétértelmű mondatok (mondjuk ott azért mindenki megrökönyödött, hogy a prezentációja azzal kezdődött, hogy bemutatta a családját, ahol az egyik lányát DÁVIDNAK hívják - gondolom izgult csóri, de ki sem javította, szóval érdekes), az külön élvezet volt, mikor 10 fiút és lányt felhívott, és kérdezősködött (jöttek az olyan válaszok, hogy "szerintem a legjobban a chatrouletten lehet komoly párkapcsolatot keresni"), aztán jött az unalmasabb rész a bibliai utalásokkal, hogy mi azt hiszük jobbak vagyunk, mint a régiek, meg a szokásos sablon, amiért nem érte meg előadásra jönni, hallom bárhonnan máshonnan is, szóval én ott felhúztam szépen a lábam és a színházi széken magzatpózban ülve édesen elszenderedtem.
 Arra eszméltem fel félálomból, hogy "most bejátszok egy filmrészletet", mire jött a Trónok Harca azon jelenete (nem találom yt-n, és most nem fogok videót vagdosni, szóval ja), mikor Joffrey odaadja Cersei nyakláncát Sansa-nak, és olyan mesét rendez előtte habbal-cseresznyével, hogy még én is elolvadtam volna Sansa helyében. Én pedig a kelleténél hangosabban megszólaltam, hogy "Ó, ez a patkány Joffrey", aminek hála a fél iskola felém fordult, és persze az igazgató is, mert miért ne.
 Ja, meg megbeszéltük Renátával, hogy a szerelmi életünk fiktív karakterekre korlátozódik, és ez tök szomorú, a legszomorúbb meg, hogy ez nekünk megfelel.
 A második volt az abortuszos okosság, amiről tudtam, hogy, mivel lelkész (és doktor) tartotta, jön a vallásos, lélekbe markolni próbáló szöveg, szóval itt már tényleg elaludtam, arra keltem, hogy rázogatnak, mert menni kéne, szóval hót'álmosan kicammogtam, mire találkoztunk Zsófival (a mocsok vérvételen volt, és akkor még ő panaszkodik nekünk, hogy unatkozott, amíg ránk várt. NEKÜNK), szóval Én, Hime meg Zsó elindultunk, hogy majd akkor megvesszük a húst, miközben szanaszerteszéjjel' szívattuk egymást a főúton, szokásos baráti akciók.
 Ja, igen, hús. Ma ugyebár volt ez az egészségnapos csodaság, holnap pedig diáknap lesz (én megmondtam, hogy teljesen értelmetlen bemennem, de nem kockáztatok - az orvosom nincs olyan jófej, hogy kiírna, és 40 év tapasztalat után átlát a vérprofi szimuláláson is), különböző programokkal. Namármost, mi főzni fogunk a kis öt fős csapatunkkal (Hime, Ruki, Zsó, Anzsi és én), és persze egyikünk sem tud főzni, miért is tudnánk, ha már erre jelentkeztünk? Nonszensz.
 Kétségbeesetten fordultam drága anyámhoz, a főzés yodájához, hogy ugyan segítsen már ki egy recepttel meg egy csomó alapvető infóval, mert mi az alapoktól képesek lennénk nemcsak elrontani, hanem felgyújtani az egész udvart. Meg is kaptam a kért pörkölt receptjét (mert ja, disznópörköltnek indul majd, aztán meglátjuk, mi lesz belőle) és a segítségeket is, úgyhogy már csak azzal lehet probléma, hogy szél lesz, és baromira nem fogunk tudni tüzet gyújtani, de akkor berúgom a benti konyha ajtaját és ott főzöm meg, engem nem érdekel. Hülye leszek fölöslegesen becipelni 3 kg húst meg még egy rakat dolgot, és ezzel szerintem a többiek is így vannak.
 De erről majd jön egy későbbi beszámoló.
 Btw. iszonyatosan fáj a bal állkapcsom, enni is alig bírok, kész armageddon, és nem tudom, mit vétettem, hogy ezt érdemlem (vagy csak a természet hívja fel a figyelmemet arra, hogy ne zabáljak ennyit, mert egy vágásra hizlalt koca súlyában találom magam egyik pillanatról a másikra).