egzisztenciális krízis meg randomságok
 A PANDORA HEARTS VÉGET ÉRT
 *szomorú zene meg halk sírás a háttérben*
 Biztos (...?) mindenkinek van az az érzés, mikor valamilyen könyv/sorozat/manga/AKÁRMI véget ér, amiért odavolt, és nem érzi magában többé az élni akarást, csak ül a gép előtt és üveges szemekkel bámul, aztán egy teljes napra tökéletes emocionális ronccsá avanzsálja magát.
 Na most velem ez történt. Nagyon bele tudok homoszexualizálódni fikcionális dolgokba, a Pandora Hearts aztán meg van olyan gyenge pontom, mint a Harry Potter és a Bloodsong, éreztem is amúgy a vesztem, mikor megtudtam, hogy kijött a legutolsó fejezet, nem is nagyon akartam elolvasni, halasztgattam-nyújtottam a helyzetet.
 Aztán megtört a jég, aminek nem kellett volna, és meglestem a dolgot.
 Az, hogy letört voltam, nagyon enyhe és tapintatos kifejezés arra, hogy összegubózva fetrengtem az ágyamon, szabálytalan időközönként felsírva, hogy "MIÉÉÉÉRT", a nap hátralévő részében pedig életveszélyes volt hozzám szólni, mert kínosan labilis volt az érzelmi világom, főleg, mert ennyire keserédes vége lett hogy basszameg.
 Ja, én ilyen gusztustalan fangirl vagyok kevés mű esetében (azért ahhoz, hogy valamiért ennyire rajongjak, meg kell dolgozni), de azokéban nagyon. Mármint így tényleg, nagyon durván.
 Mostanra sikerült összekaparnom magam a parkettáról, de azért még ott köröz a fejemben a gondolat, hogy most úgy konkrétan mit is kezdjek az életemmel (még jó, hogy van tumblr és megment a fandom), szóval ezt a részt most itt abba is hagyom, mielőtt túl mélyre ásom magam megint.
 Az összekaparó procedúra része lett amúgy, hogy mivel csórtam kölcsönbe egy rövid fehér pareszt, ami nyárra fog kelleni (ha minden igaz, a sajátom is meglesz hamarosan a sárga lencsékkel együtt), toltam egy costestet (mert miért ne olyan cosplayt vállalnék be nyárra, amihez 6 kilónyi smink kell, hogy jóval komorabb, erősebb és idősebb legyen az arcom), ami nem lett annyira förtelmes szerintem - bár a nyakamat sikerült úgy megalkotnom, mintha erős drogfüggő és anorexiás lennék, azt a részt még gyakorolnom kell, de nvm.
még jó, hogy a karakter szemöldöke nem fehér, komolyan.
*isteni fehér fény a háttérből* (remek fotós lennék)
 Ééééés a páncélelemekbe is belekezdtem, szép lassan, türelmesen, részletesen - nyáron konkrétan meg fogok dögleni abban a ruhában a melegtől, de megéri. Teljesen megéri. Most nem kapkodok el semmit, van három hónapom, olyat fogok alkotni, amibe nem fog belekötni senki.
 Pont arról beszéltünk Benivel valamelyik nap, hogy végre olyan karakter választottam, ami nem áll egy fél világgal arrébb tőlem orgánumügyileg, már csak orosz akcentussal kell megtanulnom angolul beszélni, és minden tökéletes, pláne, hogy versenyezni sem fogok, szóval még időm is lesz, Daichinek pedig van egy jó gépe, szóval ha kijön conra (márpedig jönni fog, ha az én rábeszélői képességeimen múlik), még akár jó képek is készülhetnek, ami jó.
 Szóval most overmotivated vagyok n' stuff, az a tény mondjuk kezd eljutni hozzám, hogy egy hónap és matek kisérettségi (a némettől nem félek, elég stabil a tudásom mind abból, mind angolból, ráadásul szóbelin el lehet harapni a szavakat, és nem nagyon kérdeznek vissza, hogy "dem vagy den?", de ha igen, sem piszkítom össze a bokám), én meg péniszt nem tudok belőle, mármint így tényleg, annyira semmit, hogy az már nevetséges, de emiatt nem aggódunk. Van még egy hónapom.
 (a szívem sír, hogy mennyit fogok én még szenvedni az előtte lévő egy hétben)
 Hagyjuk inkább és lépjünk.
 Szóóóval voltam Mituéknál, mivel megbeszéltük, hogy a születésnapomról maradt némi alkohol, amit el kellene tüntetni, plusz Zoránnak is születésnapja volt, miért is ne futnánk össze meg lesnénk be az összejövetelre egy pár órára.
 Hát az ottani "házi sör" rettenet volt, mondjuk mikor ezt a kelleténél hangosabban mondtam ki, mikor elment mögöttem a pultos, valahogy érezni véltem, hogy legszívesebben kidobna onnan, de Himéék jót röhögtek azon, milyen fájdalmas fejet vágok, miközben ittam - félreértés ne essék, én pártolom ezt az italt, de hogy ez tényleg undorító volt, az biztos.
 Tehát a hangulat jó volt, viszont Hime hamar elment, meg én is csak úgy 11-ig maradtam lent, utána felmentem Rukiékhoz (ilyen dementor-stílusban, kabáttal a fejemen, mert esernyőt vinni magammal borult időben túl mainstream), Mitu meg lent maradt még azzal a felszólalással, hogy ne nagyon aludjak be, mert ő még kockulni akar, miután hazaér (nem vagyunk rettentő függők, egyikünk sem, ugyan hagyjuk már, nonszensz), meg dumálni, ilyenek.
 Amiből végül nem lett semmi, mert elaludtam, ő meg cuki volt és nem keltett fel.
 Jövő héten pedig diáknap, egészségnap meg ilyen interaktív cumókok, szóval előbbin főzünk (mint az egyetlen számunkra is értelmes diáknapi program nálunk D:), az már más kérdés, hogy mit.
 Kijött a Bloodsong második kötete és nincs rá pénzem atm, szóval megyek bankot rabolni.