Ahhahahahaha, örültem mint majom a farkának. Volt két tétel, aminél nem voltam biztos magamban, az egyiknél konkrétan annyit tudtam, hogy van ilyesmi, és hát bennem volt a félsz, hogy kihúzom. Mert azért megvolt az esélyem rá, amekkora szerencsétlen vagyok.
 Meg amúgy mi vagyunk az egyetlenek a környéken, akiket azért vizsgáztatnak, hogy "felkészüljünk a valódi érettségire". Annyira jó fejek, komolyan - édesmindegy ez az egész, érettségin ugyan úgy fogok félni.
 De nem! Reggel halálvággyal kikeltem, felvettem az uniformist, elgondolkoztam rajta, hogy mi lenne, ha nem mennék be, mindenkibe beleültettem a parát (nagyon rá tudok görcsölni dolgokra néha, és ez pont ilyen volt), aztán kihúztam a két tételem és a tőlem megszokott idegrángásos, eltorzult torokhangokkal kísért örömtáncot lejtettem az asztalomig. Kidolgoztam, lefeleltem, és IGEN, MEGVAN MINDKETTŐBŐL A KIVÁLÓ. Hah.
 Mondjuk örülhetek is, mert az összes tanulásom annyi volt, hogy csináltam jegyzeteket mindegyik tételhez, meg felidéztem amit eddig tanultam órákon. Áldom a memóriám. (ノ￣∇￣)ノ
 A vicces, hogy mi ugyebár a hivatalos kezdés előtt már kihúztuk a tételeket, és el is kezdtük, amíg én ott voltam, gyorsan ment az egész, és elméletileg a mi osztályunknak egyre már bőven végeznie kellett volna, erre fel Rukiék háromnegyed négykor végeztek, mint utolsók. Csórik meg már 11 óta ott hegesztettek.
 Szóóóval ezen túl vagyok végre, úgyhogy az egyetlen dolog, ami még idén izgat, az a Töri TZ, a biosz, meg a gazdasági, az nem tud meghatni, hogy a matektanár pikkel rám. Kezd mindenem megtelni ezzel az egész év végi hajrával, a múlt hetem például pocsék volt, na mindegy.
 Amúgy felnyesték a nyelvem, egy hétig nem tudtam enni ugyebár, meg beszélni sem nagyon, és még mindig nagyon furcsa érzés. De legalább már nem akadályoz semmiben a fájdalom, mint mikor kiment az érzéstelenítő belőlem, és úgy éreztem, hogy mentem a TESCO járólapjára ürítem a húgyhólyagom tartalmát a hirtelen jött kellemetlenségek miatt (mert amúgy mellé elharaptam a nyelvem is, mikor még nem éreztem, ugyebár, hát miért is ne).
 Megvan a gépem, és imádom, gyors (ezt ki kell hangsúlyozni, az előzőnél simán lefőztem magamnak egy teát, mire egyáltalán bekapcsolt, plusz egyszerűen semmit nem tudtam rajta csinálni már a végén, youtubeozni is a telefonomon kellett, mert egyszerűen bemondta az unalmast), meg elég sokat bír, az egyetlen hátránya maximum, hogy két partíció van - ez amúgy nem lenne nagy hátrány, sőt, tök jó lenne, ha nem 80 gigát osztana ketté... Amit meg én szeretnék, az kicsit memóriazabálóbb dolog még akkor is, ha egyesíteném a két partíciót, de mindegy, mert még mindig tudom majd bővíteni a memóriát, szóval nevermind. Ezt leszámítva strapabíró darab.
 Annyira nem tudom, mit írjak, igazából semmi nem történt velem az előző bejegyzés óta ezeken kívül, két napja Block B-t hallgatok, most valamiért nagyon rájuk függtem újra (egy jó ideje ők az egyetlen k-pop banda, akit nem csak elviselek vagy megtűrök, ha meghallom valahol, hanem tényleg szeretek is), de ettől eltekintve semmi. Feszült vagyok, mert meg kell felelnem bizonyos elvárásoknak, nem is igazán az itthoni "nyomás", hanem magam miatt (persze itthon is elvárják, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, de nem tagadnak ki és raknak rá a vadászható állatok listájára, ha nem így történik, szóval na), és ebben benne van az iskola is, és @&{#><˘^+%!=(+"%%!" FUJJ MENNYIRE RÜHELLEM A KÉMIÁT Jézus lova meg a szent szűz málnabokrok serege az égben, hát ennyire még semmit nem utáltam szerintem (ez köszönhető a tanárnőnek, hát szívem csücske az a nő, szúr is eléggé...), ráadásul a matekot elcsesztem, meg még két dolgozatot meg kellene jól írnom, nem a jobb jegyért, csak, hogy ne kerüljek a "biztos megadja a jobb jegyet" szint alá, plusz egy füzetet kellene még bemutatnom, mert elszakadt, de a kedves tanárnő képes lenne ezért egy teljes jegyet levonni, és így *mindblow* ಥ_ಥ. Frusztrál az egész. Ha már nincs más konkrét elvárás felém támasztva az olyan alapvető dolgokon kívül, hogy "takarítsd már ki a szobád/tedd már rendbe a konyhát kérlek, köszipuszi/stb", akkor a lehető legjobban akarok teljesíteni. Ez amolyan rögeszmém amúgy, hogy mindenből a legjobbat akarom kihozni (és hányszor fel tudom cseszni ezzel a környezetem, hogy ami picit is hibás, az nekem már nem jó, te jószagú', csodálom, hogy még nem öltek meg).
 De legalább jövőre kihullik egy csomó tárgy, ami nem érdekel, így koncentrálhatok arra, ami tényleg kelleni fog, és nem az átlagom miatt rohangálni össze-vissza, mint valami veszett patkány.
 Aztán ugye mindjárt itt a nyár, én hülye meg nem jelentkeztem BT-be, pedig annyira mennék megint, de így ez most egy évet tolódik. Helyette valami munkát kellene szereznem nyárra némi plusz jövedelemért, meg le kéne dolgoznom a kötelező közmunkámat is, hogy jövőre ne ezzel kelljen rohangálnom mindenfelé. A tűzoltós buli elég jó volt, de nekem az is megfelelne, ha az idősek otthonába tudnék menni pár órát segíteni.
 Csak hát nem tudok, mert foglalt szinte az hely. Marad a színház, ami amúgy értelemszerűen az első helyen szerepelne, mehetek jegyszedőnek és még az előadást is nézhetem, csak a problematika az, hogy nem szívesen esnék haza mindig baromi későn.
 Meg megint be akarnak fektetni a kórházba, én viszont tiltakozom ellene. Nem tudnak velem bent mást csináltatni, csak masszíroznak meg gyógytornáztatnak, de azt ugyan így el tudom intézni itthon, bent meg csak annyi vigaszom van, hogy egy köpésre van a WestEnd, vannak cuncus barátaim, akik bejönnek odáig, én meg ki tudom magam könyörögni némi vérizzadás után, hogy egy pár órára had lógjak már ki szülői engedéllyel (meg van ugye írva, hogy saját felelősségemre távozhatok x és y óra között naponta, szülői aláírás is mindig van rajta meg satöbbi, de amennyit én szenvedek a kijutásért néha az ügyeletes nővérnél, az rendes kalandregény lehetne már), mert bent valahogy nem élvezem a 70+ és 10- hölgyek társaságát. Az például mély lelki sérülést okozott nekem még zsenge 9 évesen, hogy - mondjuk nem először, de - beraktak az idősek közé, és kiesett az egyik fogam, direkt zsemlét kértem reggelire, kaptam is, és az egyik néni lenyúlta előlem, hogy "te fiatal vagy, neked ott a kenyér", én meg konkrétan nem tudtam mit tenni. D:
 Gondolkozom azon, hogy megint rövidre vágatom a hajam, meg megfordult a fejemben a festés is, de utóbbit szerintem hanyagolom még egy ideig, az előbbi meg erősen kérdéses. Kérdezgettem róla embereket, de ezek sem segítettek dönteni, mert elég szélsőségesek a vélemények, szóval jegelem a dolgot. Majd meglátjuk, lesz-e türelmem megvárni, hogy olyan hosszú legyen, mint anno - azzal már legalább tudok valamit kezdeni. Viszont a parókát végre megvágtam - nem valószínű, hogy a valóságban valaha is világoskék hajam lesz, de talán jobban is járt a világ. Lehet, hogy csak nekem furcsa (természetes, hogy furcsa, úgy nézek ki vele, mint egy kihipózott Kleopátra), de csak nem lesz rossz.
 Megint nem sikerült semmi érdekeset írnom. Na majd egyszer.