ez a kép teljesen beleillik a posztba. trust me.

 Ezt a conblogot nagyon gyorsan (és tele typokkal) fogom bedarálni - ugyan olyan sebességgel, mint ahogy elment a con. Mert hát baromi rövid volt.
 Naszóval az úgy volt, hogy cseszettül nem voltam/vagyok megelégedve a cp-vel, de így tényleg, a mai napig nem békéltem meg vele, con reggelén el akartam sírni magam, hogy se abroncsom, a fegyverem is szar lett, árnyékolni sem tudtam (ezt amúgy ma, így három nappal con lecsengése után meg is kaptam, hogy why the fuck jelentkeztünk versenyre, amúgy is szarok voltunk, etc., de legyen ez a kisebbik probléma), meg rám jött az "utálom magam hagyjatok meghalni, eladom a jegyem"-érzés, szóval ilyen lebiggyedt szájjal tuszkolt be anyum és nővérem a kocsiba (mert egyedül nem tudtam beülni a rettenet mennyiségű ruha végett D:), hogy kidobjanak Mituéknál szolid 4 és fél óra alvás után, mert az nonszensz, hogy én időben befejezzek valamit és elégedett legyek vele, plusz még ki is pihenjem magam conra, szóval hajnali fél egyig Imagine Dragonst hallgatva festettem az épp megszáradt papírmasét, és még a festékem is kifogyott, aztán (!!!) még nekiálltam lámpafénynél szemöldököt szedni és körmöt festeni, mert azt kell. 눈_눈
 Conon bementünk öltözni, mindenki idegbeteg volt, én felfelé menet el is estem és leszakadt a ruhám aljáról két gömb, a kezem remegett az idegtől ahogy szorongattam a ragasztópisztolyt, közben Nino kisminkelt, Ruki meg rohangált, mint a veszett egér, hogy megtalálja Mercit és Szilut.
 Szóval nagyon szarul kezdődött, de egész jól ért véget!
 Amint kimentünk az öltözőből, lezavartuk az előzsűrizést és le tudtunk menni sétálni egy kicsit, elég sok pozitív visszajelzést kaptunk, amitől nekem nagyon-nagyon, de TÉNYLEG NAGYON repesett a kicsi szívem, mert tényleg egyáltalán nem voltam biztos magamban, készült kismillió kép a nap folyamán, aminek azért örülök. Kevésbé az olyan kérdéseknek, hogy "miért nem csináltál DJ/Arcade Sonát", de az mindegy, nem idegeskedünk ilyesmin.
 A legjobb része az egésznek az volt, mikor a színpad mögött álltunk és vártunk, amennyi ökörség ott elhangzott, az fenomenális, van egy rakás kis videó, ahogy egy-két fellépés zenéjére mi is előadtuk magunkat egymás között, beszélgettünk a hátsókról, az épületes beszélgetések az életről (meg a Gyűrűk Uráról), popsik, hogy legközelebb csak annyit mondunk a zsűrinek, hogy világbéke, fenekek, ahogy a "főpróba" Titanic-imitációba torkollott Celine Dion zenéjével, még több popsi, meg úgy egészében, az a háromnegyed óra tényleg remek volt, és azt említettem már, hogy volt szó a formás hátsókról? Teljesen jó beszédtémáink vannak.
 Aztán jött a fellépés. pontosan tudták, hogy még az osztályom előtt is elsírom magam törifelelés közben (ez tényleg megtörtént nem is olyan rég, rettenetes vagyok, ha ki kell állni és szerepelni kell miközben mindenki halálos kussban néz rám), nem az én asztalom ez a fellépősdi, de végül csak belementem harmadszorra is, mert cp-ben másabb valamivel az élmény, meg nem egyedül állok ott, de ott már összeomlott a lelki világom, mikor közölték, hogy én megyek fel először.
 Még jó, hogy folyton mozognom kellett, mert remegtem a félelemtől, szerintem az arcom is inkább sírós volt mosolygás helyett, aztán mikor a végén pukedliztem volna befejezésként, annyira beleremegett a lábam a mozdulatba, hogy majdnem összeestem, verseny után mindenki ott paskolgatta a vállam, hogy nincsen semmi baj, jó volt-szép volt, legyek olyan kedves nem elsírni magam, összeesni meg semmi hasonló biznisz ne történjen, az mindenki belső harmóniáját megzavarná.
 Mászkálgatás, készült hattonnányi kép (a legjobb, mikor megállítottak a nappal szemben, hogy akkor póz meg minden - na az én mosolyom ott hunyorogva olyan fájdalmat tükröz a képen, hogy az izomból megcsap, amint meglátod, egyszerűen zokogtam a röhögéstől azon a fotón miután megláttam, de a többiek sem viselték jobban a helyzetet, csak ők meg sem próbáltak vidámnak tűnni), jó volt-szép volt, elvoltunk, összefutottam 1-2 ismerőssel, összességében ez volt a con nagyobbik része, és nem volt rossz, nekem tetszett. Olyan fél hat környékén már én vetettem fel az ötletet, hogy öltözzünk át, mert nem tudunk haladni - leállítottak képet készíteni csapatostul, meg amúgy is úgy járkáltunk, hogy a többiek sorfalat álltak körém, hogy ne törjön el hatodszorra is a fegyverem ^^"
 Utána alappareszban mászkáltam, a rendes hajam konkrétan elég undormány módon nézett ki alatta egy elég meleg nap után, fotókat készítettünk, rameneztünk, rám, miután éreztem, hogy megcsapott a szabad mozgás szele úgy civilben, rám tört a kilométerhiány, szóval rohangáltunk Mituval ketten mint az idióták, és esküszöm ezt a részét imádom a legjobban a conoknak.
 Aztán este jött a mélypont, hogy két jelölést kaptunk, semmi díjat, szóval két pofára tömtük a csokit amit szereztünk meg Anett ropiját lelki vigaszként, utána pedig úgy döntöttünk, hogyha már nem nyertünk, legalább menjünk és sörözzünk egyet.
 Amiből végül az lett, hogy mivel mindenki bepunnyadt a pubban, inkább elmentünk mekizni, aztán felmentünk a pesti lakásra álomba szenvedni magunkat, én meg rájöttem, hogy mivel con előtti héten raktam össze nulláról a cp-t és levegőt venni nem volt időm konkrétan, lemaradtam a legújabb kultúrtermékről (BÖZSI NÉNIIIII), amin seggfáradtan, vésztartalékokon működve én olyan jót vihogtam, hogy felkeltettem mindenkit, aki már aludt körülöttem.
 A vasárnapi nap pedig arról szólt, amit meg akartunk csinálni, de nem volt rá időnk a verseny miatt, szóval mangát vettünk, kidőltünk a fűbe, elszórakoztattuk magunkat, találkoztunk Mátéval, aztán elindultunk, mert még Himét is ki kellett dobnunk, ami egy plusz kerülő, nekem meg szarul mennek a buszaim aznap, pedig nem lakom messze a fővárostól, és nagyjából ennyi.
 Végeredményében tényleg jó volt, de a Sona cp-t soha többé nem veszem fel több indokból sem, és nem versenyzünk conon. A nyári cp-met pedig el kellene kezdenem időben - most igazán jó munkát akarok végezni, amivel elégedett is vagyok, szóval a motiváció megvan. c: